Kisújszállás története

Kisújszállás a nagykun „szállások” egyike, ősi kun település. Állandó települések a középkor óta vannak itt, hat Árpád-kori település helyét tárták fel az utóbbi harminc évben. Az 1243-46 között betelepült kunok – a mai lakosok ősei – ezekre a helyekre építették szállásaikat. Kisújszállás területe 4-5000 éve lakott hely. Több szállásból álló birtoktest részeként először 1395-ben Kisszállás néven, majd 1470-ben már a mai elnevezésével találkozhatunk egy királyi oklevélben. 1557-ben körülbelül 120-an laktak e tájon. A török hadjáratok idején többször elnéptelenedett. A bujdosó lakosságot Rákóczi fejedelem rakamazi birtokára menekítik. Az újratelepülésre vonatkozó szabadalomlevelet 1717. augusztus 17-én küldi el jóváhagyásra Orczy főkapitány Nyssába a Német Lovagrend nagymesterének, amelyben a betelepülő parasztoknak kétévi adómentességet biztosítanak.

1720-ban mintegy 300 lélek élt a faluban, a 18. század végére viszont már annyi lakosa volt, hogy innen népesítettek be négy délvidéki települést a ma Szerbiához tartozó Bácskában: Bácsfeketehegy, Bácskossuthfalva, Pacsér és Piros magyar lakossága Kisújszállásról származik. A kirajzó kisújszállásiak nem mindannyian együtt és egyszerre hagyták el a falut, hanem csoportokba rendeződve és más-más időben. Az első csoport 1786. április 12-én hagyta el a falut.

A Nagykunság gazdasági fellendülését, a függetlenség visszaszerzését az 1745-ös redemptio (megváltás) hozta meg. 1806-ban I. Ferenc királytól a település mezővárosi rangot kapott, vásártartási joggal. Fejlődésnek indult a kereskedelem. Sorra alakultak a kézművescéhek. Gaál Sándor kisbundái európai hírnevet szereztek. E mesterség folytatója, ma élő utóda a Takács dinasztia. Európai értékeink közé sorolható a sajátos mintákkal, kézi hímzéssel készült szűr, amelyeket a pásztoremberek viseltek.

A 48-as forradalom és szabadságharcban jelentős szerepet vállalt a település. Illéssy János nagykunkapitány Kossuth kormánybiztosa, a Debrecenben ülésező országgyűlés tagja volt.

1857-ben épült meg a Szolnok-Karcag között a vasút, amely az országos közlekedésbe kapcsolta be a fejlődő várost. Igazgatását 1872-ig választott kapitány irányította, ez időponttól, viszont rendezett tanácsú lett lakosainak száma: 10 000 fő.

A millennium idején alakult ki a város mai arculata, a népi építészet jellemző nádtetős paraszti és gazdaházai, tanyái mellett a barokk, klasszicizált épületegyüttesekkel.